Helyzetjelentés az ukrán ellentámadásról: az oroszok is offenzívával kísérleteznek, de nem túl sikeresek benne
Egy hét alatt 90 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az ukránok, kemény harcok folynak Zaporizzsjában és Donyeckben is.
Egy hét alatt 90 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az ukránok, kemény harcok folynak Zaporizzsjában és Donyeckben is.
Az oroszok a korábbiaktól eltérően elismerik a területi veszteségeket, bár azok jelentőségét igyekeznek elbagatellizálni.
„Adják át Putyinnak, hogy parancsnokaink optimisták”.
Az orosz elnök szerint Oroszországnak nincs elég modern fegyvere, de az ország hadiipara gyorsan fejlődik.
Bahmutnál és Zaporizzsjánál is erőteljesebbek a harcok.
A hadvezetés a küszöbön álló ukrán ellentámadásra igyekszik felkészülni, ám a tartalékképzést nagyban nehezíti, hogy minden rendelkezésükre álló erőt a Bahmut körül keletkezett rések betömésére kell felhasználniuk.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács (RNBO) titkára szerint eljött a történelmi lehetőség arra, hogy áttörjék az orosz vonalakat és visszaszorítsák az orosz hadsereget Ukrajna határvonala mögé.
Milyen az élet Kijevben és a környékén történt tömeggyilkosságok helyszínein 450 nappal a háború kitörése után? És eközben mi a helyzet a frontvonalon most - és mi lehet, amint elindul az ukrán ellentámadás? Miért kampányol nemzetközi útján Zelenszkij és meddig marad hatalma Jevgenyij Prigozsinnak? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk, hogy fest Ukrajna békés és nem békés része jelen pillanatban.
Közben a Wagner zsoldoscsoport vezetője az orosz csapatok „összeomlásának” nevezte, ami Bahmutnál történik.
Olekszij Reznyikov szerint viszont normális, hogy most mindenki a következő sikert várja.
Az ukrán társadalom morálját vették célba, hogy a hátországot törjék meg az ellentámadás elején. Az ukrán ellentámadás közben azonban a Nyugat ismét az orosz atomtól retteg.
Keleten a harkivi terület Oszkoltól nyugatra eső részének kiürítéséről dönthetett Moszkva, míg délen a Dnyeper nyugati partján állomásozó egységek ellátása vált lehetetlenné az ukrán tüzérség működése miatt.
Amennyiben az ukránok nem tudják záros határidőn belül követni a visszavonuló oroszokat a Sziverszkij Donyec folyón át, úgy az ellentámadásuk könnyen lendületét veszítheti és kifulladhat.